2014. november 16., vasárnap

Élni meg tanulni

Élni meg tanulni

Kántor Péter parafrázis

Az idő vaskereke egy szívbemarkológép.
Mégis azt tervezem,
hogy a nagy dolgokkal kezdem.
Végül is igen, tudok már szólni,
még ha a szavakat meg is kell rágnom,
és ki is kell okádnom őket.
Tényleg a nagy dolgokkal kéne kezdenem.
Csak szépen fokozatosan, látni,
öntözöm-e hajtását az elvetett arcoknak.

Látni, amint meglebben egy kéz,
ahogy a sötétet simogatja éjszaka.
Hallani, ahogy vetkőzik az elhagyatottság,
és gyerekekké hámlanak az utcák.
Érezni az ízét a csöndnek,
belesüppedve lakmározni.
És belélegezni a szagát a sebeknek,
az emlékek orrfacsaró illatát.
Valaha lesz esélyem
mindezeket megtanulni?

Bár mohó vagyok, de kétlem.
Még jó, hogy szabad hibázni.
Elrohadó yukka pálma,
Ez vagyunk mi.
De szívós nem, mint a menta,
én nem vagyok. És megtanulni élni?
Élni kéne, meg tanulni.
És bár az ember keljfeljancsi,
elesik, de mellbe levegőt venni,
egeket zendíteni, azt kell
Amíg nem adja fel a hardver.

A végén úgy is egy
egy megfogható
egy bizonyos darabszámú
évvé
hónappá
hétté
nappá
perccé 
lélegzetvétellé válunk.

Pont annyi szívütés jut
amennyi.

Tolhatatlan.

2014

2014. november 14., péntek

Relativitás

Relativitás

két dolog van:
vakon
villamosról nézve
megszámolni a bazaltkockákat az utcán,
táncra perdíteni őket,
mindig a sarkukra lépni
és elnézést kérni tőlük
vagy
megölni a szerettedet,
a saját gyerekedet,
hogy te maradj nélküle.

ez tesz minket emberré:
(te mondhatsz ilyet? nem.)
a divergens sorozatnyi magunk konvergenciája

2014

Egy tasak dohány

Egy tasak dohány

egy tasak dohány,
én maradtam volna még
de a felhők már véreznek,
ébredeznek az alvó szegek

csonkult magam
egy ölelésedben újra kiteljesedik

padon ül az egyedüliség
kezébe temeti arcát
és még sosem
sohasem ásított nagyobbat
mint akkor

és úgy fél mint a gyermek
akit anyja halála után
rögtön vállukra vesznek a terhek

vajon hordani növünk?

halkuló fényekbe
halványuló hangokba
mártóztatjuk magunkat
és egymást

és a szemünk sarkában
már bimbózik a megváltás
csak oda kell fordítanunk kezünk

és én csak pöfékelem az első és utolsó vendégem

2014

Szabadság híd a Gellértről

Szabadság híd a Gellértről

a fényekre emlékezz
kérlek, a fényekre
emlékezz a hegyről lenézve
emlékezz a törésekre
ahol a táj megtörik
ahol elemelkedik
ahol kizáródik
ahol a fények izzanak
ahol minden egyes pont
minden egyes átkozott pont
egy-egy örökkévaló te vagy
egy örökkévaló isteni te

a komplexitás részecskéiként
rezgünk egymás hontalan vágyában

feltölthetnénk a feltölthetetlent
(de mégsem? nem tudom, várok,
izzadva várok)

de látod azt a teherautót?
abban is te ülsz
mindenhol te meg te meg te ülsz

mindenhol együtt néztek
együtt lélegeztek,
elalélok a borzalmas fényeitektől

-de hol szemlélek?
hol sírnak a kezeim?
-ott mellettetek
csak nem láttok
én sem látom magamat
ettől szép

2014

Traumalter

Traumalter

megtudtam miért vagyunk egyek

elhagyott és megérkezett
az az egyetlen dolgot
amiért eddig küzdöttem

gyűlölve kötöm veled össze
az életemet örökre
és szerelmesedként ölöm meg magam

vagy halva születtem
aki újra hallja a fényt
keresztül szakadni a bőrén

olyan perzselően gyönyörű
hogy elsírnám magam
ha nem esne arcomra
a tehetetlenség zuhataga
ami simogatóbb a könnyeimnél

2014

Europpanás

Europpanás

ökölbe szorul
az árvaság. hány nappal 
fizeti az idő?

az optimizmus
csalódása hoz minket
emeurópára

2014

Tudomárny

Tudomárny

vonulok a szemeim mögé,
rezzenésből rezzenésbe,
a mikromozdulatokba,
vonulok a sejtjeimbe

egyre inkább mögém állok,
mert meghatároz a mögöttes,
meghatároz egy ölnyi jövő,
egy villanás, hogy mikor-hova

a tegnap este a meséivel
a ma estére determinál,
közte nincs semmi,
csak a vérző árnyaink.

talán ebben van a mosolyunk
talán igen.
a humornyi beleférésekben,
a törmelékekben,
a gyűrődésekben a földeken,
a megfogható elengedésben.

nyitjuk a bezáródó,
rézsút hántolt
pillantásokat,
a pillantásokat amit
megolvasztják a szorításainkat
és megfagyasztják a harapásainkat

2014

Andrássy

Andrássy

drága mexikói, hol a gondolatok felszállnak a testbe,
cikáznak a történetek,
szemeinkbe olvadnak,
megmártóznak a ligetben

s a szív, mely közösségbe hajt,
dobban elhantolt hősök ölelésében,
dobban át a bajzán
az öreg rímpajzán

körömnyi pislák
ha a köröndi pisák felszakadozott hálóiban
haza vár a háromszázhatvan foknyi kalandozás

a másik Vörösmarty
a kis oktondi
felhevül ha össze van téveszme
de hívogat a halványult hírnévvel

oktogon:
ott vártalak konokon,
jól lakott Andrássy gyomrában
emészt meg minket monoton

és kifut a gyomorsercegés
az operába:
kihányt minket a kultúra,
és a savak között vár Aida
hogy elringasson az Andrássy sarkára,

ahol képen üt Bajcsy-Zsilinszky
ami a véget jelenti.

2014

Most éjelek

Most éjelek

éj
éj+vel
éj-jel
éjel
éjelő
é jel
éje
éjed
kiéjed
éjjé

2014

Hitem, amit hiszek, hogy hittem

Hitem, amit hiszek, hogy hittem

1993 június 30-tól
(ide majd írjátok be meddig)
látok

előbb nincs
utóbb nincs
csak ez van

a szemem és a fülem mondja

én meg azt mondom,
hogy írjátok be meddig láttam.
ebben van a cím.
ebben vagyok.

2014

2014. április 28., hétfő

Vakon

Vakon

tehetetlenségre
és
elhagyatottságra
hoz
az egyetlen örök védelmező
is

úgy is
kénytelenek vagyunk
futni

szemünk nincs
csak
lábunk van

és fárad
majd végül
kifut

2014

Hálónk

Hálónk

minden
minden egyes sejt
összekapcsolódik

egyszerre halványodnak
egyszerre égnek
egyszerre pattannak

belénk süvít
és tajtékozva táncol
a rezgés

a tömör csöndből
ez emel ki
ez zár össze mindent,
réstelen ez
réstelen összetartás

nekünk készültünk

2014

Ölelés

Ölelés

szemeinken
keresztül tör a fény
s megvilágít minket bennünk

-minden aminek valaha
annak örökre doboza
vagy-

csak mi vagyunk mi
ez választ el, ez emel ki,
a megfogható törődés
s a megfoghatatlan ölelés

2014

Közted és köztem távoltalan

Közted és köztem távoltalan

mert minden lélegzetvétellel taposunk
s az évek vonulása porzik alatta
és mert minden cellánk zárulni kívánna:
tehetetlenségbe nyílunk, ráncosodunk

és mert bezárjuk magunkat közénk
és szólunk a némaságban, egyre
csak mártózunk a kietlenbe, az
összekuszált megváltásba, egyként

és tudsz te mellettem feküdni éjszaka?
tudsz, mikor alszik oldhatatlan magányunk?
mikor sötétbe vetkőzve vérzünk együtt?

a csigaházak teljességét beszívva
csöndünkbe inkarnálódva baktatunk
s elragadtatván egymásért nyújtjuk kezünk

2014

2014. április 10., csütörtök

Szerelmesek az utcákon!

Szerelmesek az utcákon!

szerelmesek az utcákon
keljetek
mentsetek
mentsétek meg magatokat
mentsétek meg e tavaszt

nyíljatok
sokasodjatok
színezzetek
fessetek kéket az égre még
fessetek zöldet a földre még

rakjatok meleget
égessetek
olvasszatok
olvasszátok meg
a didergő végesség
elkeserítő jelenlétét

felejtessétek el a jelen
múlását
hogy megérkezzünk belé

legyetek bennünk
nyúljatok belénk
és tépjetek ki minket örökre magunkból

2014

13-kor a 7-es buszon

13-kor a 7-es buszon

csupa nyugdíjas
csupa alkoholgőz
(ők már megtehetik)

csupa ránc
csupa tánc (?)

könnycseppek a felfestésben,
vérző bársonyülések

minden hogy szalad
át a városon,
minden hogy folyik
keresztül a szememen

háttal szoktam ülni,
hátha valahova kilyukadok

2014

Dobban

Dobban

megszüljük saját anyánkat
aztán ő újra megszül
minket

megalkotjuk a színeket
s a színek megalkotnak

a hangok vibrálását
csöndbe zárjuk,
majd hangzavarba
a koppanó ürességet

megint eljutottunk ide
és megint:
dobbanunk egymásban

2014

Visztek

Visztek

visznek a percek
visznek a következőkbe
ahol hasonló
kiivott lelkek várnak

öntjük a mámort
egymásba
a mámoros kiszabadulást
a következők ketreceiből

a következő pillanatok
elhagyatott zárkáiból

visszük
folyamatosan visszük egymás
csöndjébe a feloldást

2014

Szavak nincsenek

Szavak nincsenek

elhagyatottság az osztályrészem
s elhagyatottság az osztályrésze
mindenkinek,
mindenki tehetetlen
és mindenki csöndes

a beszéd maga köddé foszlik
s értelmetlenségbe öltözik
az üvöltő idő,
akár egy folyam, oly robajló

szavak többé nincsenek
csak hangok
hangok és disszonancia

szavak.
újra meg kell rágni
lenyelni
és kiokádni őket

didergünk a hazátlanságban
s e tavaszban, e szerelemben.

-

belénk izzott
minden ami óv
minden sarokból őrzők szeme les

s az árvaságban
egymásba öltözünk
menedékért.

2014

2014. március 26., szerda

A végén

A végén

a végén egy
egy megfogható
egy bizonyos darabszámú
évvé
hónappá
hétté
nappá
órává
perccé
lélegzetvétellé válunk

pont annyi szívütés jut
amennyi.
tolhatatlan

2014

Konvergencia

Konvergencia

hogy tehetik
hogy tehetik meg
hogy soha, de soha
nem érnek a végére
bármennyire közelednek

ilyenek vagyunk mi is
soha nem leszünk egész utcák

csak futunk
a hiányba
végtelenül

2014

2014. február 19., szerda

Ha már... akkor

Ha már... akkor

a nagyok rövidekké
az aprók hosszúkká
lettek
minden arc egy történet
egy utcába zárt öröklét

ha már nem írok
akkor elfelejtettem a történeteket

elfelejtettem az egységet
elfelejtettem a születést
elfelejtettem a halált
elfelejtettem minden egyes levegőmet

ha már nem írok,
akkor
akkor
akkor meghaltam
akkor boldogságig lelassultam

2014

Újra mindenki

Újra mindenki

minden nap megtudni,
hogy egyszer meghalok
olyan, mint tudni minden
levegővételemet

ironikus

pedig bármit teszek
bármennyire felejtek
bármennyire várom,
az idő hullámai morajlanak
tajtékzanak
hatalmasan vonulnak

bármit teszek
bármit teszel
bármit tesz
bármit teszünk
bármit tesztek
bármit tesznek

egyszer meghalok
egyszer meghalsz
egyszer meghal
egyszer meghalunk
egyszer meghaltok
egyszer meghalnak

ez alól nincs kivétel
mindenki
újra mindenki

összefon
eggyé tesz
feloldja a túlvilági magányt,
mert ismerjük azt

újra
mindenki
eggyé

2014

Fogj!

Fogj!

lehetetlen
nem lehet
nincs rá erő

pedig mennyi minden
mennyi minden megvalósult

de ez feloldhatatlan
izzó vasgolyó

semmi nem állítja meg...
és ne visszhangozz fejemben!
ne üvölts a némaságban!
ne, soha többé, ne hasíts belém
kérlek
könyörgöm

"Ismeritek...?"
ismerem.
"És értitek...?"
értem.

megfosztasz
kisemmizel
semmi nem marad
csak a tehetetlenség

folyamatosan gyilkolsz

-------

fogj
vers
tarts meg

2014

Közös

Közös

minden autóban
minden villamoson
minden buszon
minden metrón
minden utcában
minden téren
minden házban
mindenütt
én vagyok
mi vagyunk
és a pillanat közös

2014

2014. január 9., csütörtök

Haláltánc

Haláltánc

Megkeseredett lelkek között
haláltáncot jár a boldogság,
vonaglik a szerelem fölött.
Fényt űzni nem több, mint bolondság.

Vacsorára vár az elragadtatás,
mint egyetlen biztos a végtelen
semmiben, s te betoppansz esetlen'.
(- Hogy is mondják? - 'Klasszikus fogadtatás.')

Majd fölfeslenek a mindenkori
kiszakadások. Erőnk mily pornyi,
de mindünkben ott a pillanatnyi isten.

Önmagunk homályába vetkőzünk.
Egymás magányából ítéltetünk.
Szemedben-szememben leszünk minden.

2013

Elhalad...

Elhalad...

elhalad
visszanéz
rád röhög

gyászolni sincs

megint elhalad
már nem nevet
nem ismer

és minden nap
látod
ahogy elhalad

2013

Csövesek

Csövesek

a művészek
végtelen remélők,
csövesek

bagóznak
isznak
elfelejtik a tudatukat

igénytelenek
szabadok
mindig megismernek

elkeserítően magányosak
s kiszolgáltatottak

hazátlanabbak a hazátlanoknál

2014