Vakon

Vakon

tehetetlenségre
és
elhagyatottságra
hoz
az egyetlen örök védelmező
is

úgy is
kénytelenek vagyunk
futni

szemünk nincs
csak
lábunk van

és fárad
majd végül
kifut

2014

Hálónk

Hálónk

minden
minden egyes sejt
összekapcsolódik

egyszerre halványodnak
egyszerre égnek
egyszerre pattannak

belénk süvít
és tajtékozva táncol
a rezgés

a tömör csöndből
ez emel ki
ez zár össze mindent,
réstelen ez
réstelen összetartás

nekünk készültünk

2014

Ölelés

Ölelés

szemeinken
keresztül tör a fény
s megvilágít minket bennünk

-minden aminek valaha
annak örökre doboza
vagy-

csak mi vagyunk mi
ez választ el, ez emel ki,
a megfogható törődés
s a megfoghatatlan ölelés

2014

Közted és köztem távoltalan

Közted és köztem távoltalan

mert minden lélegzetvétellel taposunk
s az évek vonulása porzik alatta
és mert minden cellánk zárulni kívánna:
tehetetlenségbe nyílunk, ráncosodunk

és mert bezárjuk magunkat közénk
és szólunk a némaságban, egyre
csak mártózunk a kietlenbe, az
összekuszált megváltásba, egyként

és tudsz te mellettem feküdni éjszaka?
tudsz, mikor alszik oldhatatlan magányunk?
mikor sötétbe vetkőzve vérzünk együtt?

a csigaházak teljességét beszívva
csöndünkbe inkarnálódva baktatunk
s elragadtatván egymásért nyújtjuk kezünk

2014

Szerelmesek az utcákon!

Szerelmesek az utcákon!

szerelmesek az utcákon
keljetek
mentsetek
mentsétek meg magatokat
mentsétek meg e tavaszt

nyíljatok
sokasodjatok
színezzetek
fessetek kéket az égre még
fessetek zöldet a földre még

rakjatok meleget
égessetek
olvasszatok
olvasszátok meg
a didergő végesség
elkeserítő jelenlétét

felejtessétek el a jelen
múlását
hogy megérkezzünk belé

legyetek bennünk
nyúljatok belénk
és tépjetek ki minket örökre magunkból

2014

13-kor a 7-es buszon

13-kor a 7-es buszon

csupa nyugdíjas
csupa alkoholgőz
(ők már megtehetik)

csupa ránc
csupa tánc (?)

könnycseppek a felfestésben,
vérző bársonyülések

minden hogy szalad
át a városon,
minden hogy folyik
keresztül a szememen

háttal szoktam ülni,
hátha valahova kilyukadok

2014

Dobban

Dobban

megszüljük saját anyánkat
aztán ő újra megszül
minket

megalkotjuk a színeket
s a színek megalkotnak

a hangok vibrálását
csöndbe zárjuk,
majd hangzavarba
a koppanó ürességet

megint eljutottunk ide
és megint:
dobbanunk egymásban

2014

Visztek

Visztek

visznek a percek

visznek a következőkbe

ahol hasonló

kiivott lelkek várnak

öntjük a mámort

egymásba

a mámoros kiszabadulást

a következők ketreceiből

a következő pillanatok

elhagyatott zárkáiból

visszük

folyamatosan visszük egymás

csöndjébe a feloldást

2014

Szavak nincsenek

Szavak nincsenek

elhagyatottság az osztályrészem
s elhagyatottság az osztályrésze
mindenkinek,
mindenki tehetetlen
és mindenki csöndes

a beszéd maga köddé foszlik
s értelmetlenségbe öltözik
az üvöltő idő,
akár egy folyam, oly robajló

szavak többé nincsenek
csak hangok
hangok és disszonancia

szavak.
újra meg kell rágni
lenyelni
és kiokádni őket

didergünk a hazátlanságban
s e tavaszban, e szerelemben.

-

belénk izzott
minden ami óv
minden sarokból őrzők szeme les

s az árvaságban
egymásba öltözünk
menedékért.

2014