Élni meg tanulni

Élni meg tanulni

Kántor Péter parafrázis

Az idő vaskereke egy szívbemarkológép.

Mégis azt tervezem,

hogy a nagy dolgokkal kezdem.

Végül is igen, tudok már szólni,

még ha a szavakat meg is kell rágnom,

és ki is kell okádnom őket.

Tényleg a nagy dolgokkal kéne kezdenem.

Csak szépen fokozatosan, látni,

öntözöm-e hajtását az elvetett arcoknak.

Látni, amint meglebben egy kéz,

ahogy a sötétet simogatja éjszaka.

Hallani, ahogy vetkőzik az elhagyatottság,

és gyerekekké hámlanak az utcák.

Érezni az ízét a csöndnek,

belesüppedve lakmározni.

És belélegezni a szagát a sebeknek,

az emlékek orrfacsaró illatát.

Valaha lesz esélyem

mindezeket megtanulni?

Bár mohó vagyok, de kétlem.

Még jó, hogy szabad hibázni.

Elrohadó yukka pálma,

Ez vagyunk mi.

De szívós nem, mint a menta,

én nem vagyok. És megtanulni élni?

Élni kéne, meg tanulni.

És bár az ember keljfeljancsi,
elesik, de mellbe levegőt venni,

egeket zendíteni, azt kell

Amíg nem adja fel a hardver.

A végén úgy is egy

egy megfogható

egy bizonyos darabszámú

évvé

hónappá

hétté

nappá

perccé 

lélegzetvétellé válunk.

Pont annyi szívütés jut

amennyi.

Tolhatatlan.

2014

Relativitás

Relativitás

két dolog van:
vakon
villamosról nézve
megszámolni a bazaltkockákat az utcán,
táncra perdíteni őket,
mindig a sarkukra lépni
és elnézést kérni tőlük
vagy
megölni a szerettedet,
a saját gyerekedet,
hogy te maradj nélküle.

ez tesz minket emberré:
(te mondhatsz ilyet? nem.)
a divergens sorozatnyi magunk konvergenciája

2014

Egy tasak dohány

Egy tasak dohány

egy tasak dohány,
én maradtam volna még
de a felhők már véreznek,
ébredeznek az alvó szegek

csonkult magam
egy ölelésedben újra kiteljesedik

padon ül az egyedüliség
kezébe temeti arcát
és még sosem
sohasem ásított nagyobbat
mint akkor

és úgy fél mint a gyermek
akit anyja halála után
rögtön vállukra vesznek a terhek

vajon hordani növünk?

halkuló fényekbe
halványuló hangokba
mártóztatjuk magunkat
és egymást

és a szemünk sarkában
már bimbózik a megváltás
csak oda kell fordítanunk kezünk

és én csak pöfékelem az első és utolsó vendégem

2014

Szabadság híd a Gellértről

Szabadság híd a Gellértről

a fényekre emlékezz
kérlek, a fényekre
emlékezz a hegyről lenézve
emlékezz a törésekre
ahol a táj megtörik
ahol elemelkedik
ahol kizáródik
ahol a fények izzanak
ahol minden egyes pont
minden egyes átkozott pont
egy-egy örökkévaló te vagy
egy örökkévaló isteni te

a komplexitás részecskéiként
rezgünk egymás hontalan vágyában

feltölthetnénk a feltölthetetlent
(de mégsem? nem tudom, várok,
izzadva várok)

de látod azt a teherautót?
abban is te ülsz
mindenhol te meg te meg te ülsz

mindenhol együtt néztek
együtt lélegeztek,
elalélok a borzalmas fényeitektől

-de hol szemlélek?
hol sírnak a kezeim?
-ott mellettetek
csak nem láttok
én sem látom magamat
ettől szép

2014

Traumalter

Traumalter

megtudtam miért vagyunk egyek

elhagyott és megérkezett
az az egyetlen dolgot
amiért eddig küzdöttem

gyűlölve kötöm veled össze
az életemet örökre
és szerelmesedként ölöm meg magam

vagy halva születtem
aki újra hallja a fényt
keresztül szakadni a bőrén

olyan perzselően gyönyörű
hogy elsírnám magam
ha nem esne arcomra
a tehetetlenség zuhataga
ami simogatóbb a könnyeimnél

2014

Europpanás

Europpanás

ökölbe szorul
az árvaság. hány nappal 
fizeti az idő?

az optimizmus
csalódása hoz minket
emeurópára

2014

Tudomárny

Tudomárny

vonulok a szemeim mögé,
rezzenésből rezzenésbe,
a mikromozdulatokba,
vonulok a sejtjeimbe

egyre inkább mögém állok,
mert meghatároz a mögöttes,
meghatároz egy ölnyi jövő,
egy villanás, hogy mikor-hova

a tegnap este a meséivel
a ma estére determinál,
közte nincs semmi,
csak a vérző árnyaink.

talán ebben van a mosolyunk
talán igen.
a humornyi beleférésekben,
a törmelékekben,
a gyűrődésekben a földeken,
a megfogható elengedésben.

nyitjuk a bezáródó,
rézsút hántolt
pillantásokat,
a pillantásokat amit
megolvasztják a szorításainkat
és megfagyasztják a harapásainkat

2014

Andrássy

Andrássy

drága mexikói, hol a gondolatok felszállnak a testbe,
cikáznak a történetek,
szemeinkbe olvadnak,
megmártóznak a ligetben

s a szív, mely közösségbe hajt,
dobban elhantolt hősök ölelésében,
dobban át a bajzán
az öreg rímpajzán

körömnyi pislák
ha a köröndi pisák felszakadozott hálóiban
haza vár a háromszázhatvan foknyi kalandozás

a másik Vörösmarty
a kis oktondi
felhevül ha össze van téveszme
de hívogat a halványult hírnévvel

oktogon:
ott vártalak konokon,
jól lakott Andrássy gyomrában
emészt meg minket monoton

és kifut a gyomorsercegés
az operába:
kihányt minket a kultúra,
és a savak között vár Aida
hogy elringasson az Andrássy sarkára,

ahol képen üt Bajcsy-Zsilinszky
ami a véget jelenti.

2014

Most éjelek

Most éjelek

éj
éj+vel
éj-jel
éjel
éjelő
é jel
éje
éjed
kiéjed
éjjé

2014

Hitem, amit hiszek, hogy hittem

Hitem, amit hiszek, hogy hittem

1993 június 30-tól
(ide majd írjátok be meddig)
látok

előbb nincs
utóbb nincs
csak ez van

a szemem és a fülem mondja

én meg azt mondom,
hogy írjátok be meddig láttam.
ebben van a cím.
ebben vagyok.

2014