Egy tasak dohány
egy tasak dohány,
én maradtam volna még
de a felhők már véreznek,
ébredeznek az alvó szegek
csonkult magam
egy ölelésedben újra kiteljesedik
padon ül az egyedüliség
kezébe temeti arcát
és még sosem
sohasem ásított nagyobbat
mint akkor
és úgy fél mint a gyermek
akit anyja halála után
rögtön vállukra vesznek a terhek
vajon hordani növünk?
halkuló fényekbe
halványuló hangokba
mártóztatjuk magunkat
és egymást
és a szemünk sarkában
már bimbózik a megváltás
csak oda kell fordítanunk kezünk
és én csak pöfékelem az első és utolsó vendégem
2014
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése