Élni meg tanulni

Élni meg tanulni

Kántor Péter parafrázis

Az idő vaskereke egy szívbemarkológép.

Mégis azt tervezem,

hogy a nagy dolgokkal kezdem.

Végül is igen, tudok már szólni,

még ha a szavakat meg is kell rágnom,

és ki is kell okádnom őket.

Tényleg a nagy dolgokkal kéne kezdenem.

Csak szépen fokozatosan, látni,

öntözöm-e hajtását az elvetett arcoknak.

Látni, amint meglebben egy kéz,

ahogy a sötétet simogatja éjszaka.

Hallani, ahogy vetkőzik az elhagyatottság,

és gyerekekké hámlanak az utcák.

Érezni az ízét a csöndnek,

belesüppedve lakmározni.

És belélegezni a szagát a sebeknek,

az emlékek orrfacsaró illatát.

Valaha lesz esélyem

mindezeket megtanulni?

Bár mohó vagyok, de kétlem.

Még jó, hogy szabad hibázni.

Elrohadó yukka pálma,

Ez vagyunk mi.

De szívós nem, mint a menta,

én nem vagyok. És megtanulni élni?

Élni kéne, meg tanulni.

És bár az ember keljfeljancsi,
elesik, de mellbe levegőt venni,

egeket zendíteni, azt kell

Amíg nem adja fel a hardver.

A végén úgy is egy

egy megfogható

egy bizonyos darabszámú

évvé

hónappá

hétté

nappá

perccé 

lélegzetvétellé válunk.

Pont annyi szívütés jut

amennyi.

Tolhatatlan.

2014